A rizs egyike a legősibb kultúrnövényeknek. Hazánkban valószínűleg a törökök honosították meg, első magyarországi megjelenése a XV. századhoz köthető. Kevesen tudják, hogy az 1950-1970 közötti években 50 ezer hektáron folyt a hazai rizstermesztés. Napjainkra ez körülbelül 3 ezer hektárra tehető, annak ellenére, hogy a termesztéshez szükséges körülmények továbbra is adottak.
Valentinyi Károly, a Valoryz alapítója az 1980-as évek közepén rizstelepek tervezésével, majd később rizs termesztésével is foglalkozott. A megfelelő minőségű rizs előállítása és feldolgozása céljából saját üzemet épített, az 1993-tól működő családi vállalkozás 2002-ben vágott bele a rizsfeldolgozásba. Gluténmentes üzemükben kizárólag rizs tárolással, tisztítással és feldolgozással foglalkoznak. Kiemelt figyelmet fordítanak a termékeik minőségére, illetve azok vegyszermentes és környezetkímélő módon történő előállítására. Az alapanyag 100%-ban hazai, a Körösök völgyében termesztett rizs. A helyi termelőknek köszönhető kiemelkedő minőség mellett fontos, hogy a termékek nehézfém- és arzéntartalma alacsony. Utóbbi a fehér rizs és rizsliszt esetében 0,01 mg/kg alatti, így kisgyermekek is fogyaszthatják.