Hozzávalók:
300 gramm Garat BL-80 kenyérliszt
300 gramm sütőtökpüré
60-70 gramm aktív, habos kovász
2,5 csapott teáskanál só
maréknyi pirított tökmag
néhány evőkanál víz (ha szükséges)
A lisztet a kovásszal és a sütőtökpürével alaposan keverjük el (nem kell dagasztani) majd letakarva pihentessük kb 40 percet. Adjuk hozzá a sót, és dagasszuk sima tésztává. Ha úgy ítéljük meg, hogy nagyon kemény a tésztánk, adagoljunk hozzá pici vizet, nekem nem kellett, volt elég nedvességtartalma a töknek. A dagasztás vége felé adjuk hozzá a tökmagot is.
Innentől kb 45-50 percentként hajtogassuk meg 3-4x. Formázzuk, helyezzük szakajtóba, és kelesszük készre.
250 fokra forrósítsuk fel a sütőt, ha tehetjük, süssük vaslábasban, jénaiban stb, ilyenkor természetesen együtt melegítjük a sütővel.
Vágjuk be a kenyeret, és a sütőbe helyezés pillanatában vegyük vissza a hőfokot 225 fokra. Kb 35 perc alatt süssük készre! Ha lefedve sütjük a kenyeret, akkor félidőben vegyük le a fedelét és úgy süssük készre!
További receptekért kövesd Kenyér Művész oldalát, illetve instagramját.